Az ablaknak nevezzük a falon, járművön lévő, a világosság és a levegő bebocsátására szolgáló zárható nyílást (nyílászáró szerkezetet). Az ablak funkciói:

• bevilágítás, szellőzés, lég- és vízzárás, hő- és
• hangszigetelés.

Az ablakok méreteit általában a bevilágítás igénye határozza meg, nagysága lakószobákban az alapterület legalább 1/8-a.

Az ablakokról általában

Az ablakok funkcionális felépítése az alábbiak szerint tagozódik:

• ablaktok,
• ablakszárny,
• vasalat, amely a működtetést végzi, és végül  legfontosabb eleme, a megvilágítást biztosító
• üvegszerkezet.

Alapanyaguk szerint megkülönböztetünk műanyag, fa, fém (amely lehet acél vagy alumínium) vagy ezek kombinációjából álló nyílászárókat. A nyílászárók lehetnek lezárhatóak vagy nyithatók.

Az ablakok nagyságának megválasztásakor figyelemmel kell lennünk a megvilágítandó és szellőztetendő helyiség nagyságára és funkciójára, valamint arra, hogy a nyílászáró alakja és elhelyezése illeszkedjen az épület stílusához. Például az éléskamrának nem, vagy csak igen pici ablakot készítettek, hogy az élelmiszerek eltarthatóságát ne csökkenthesse a sok fény.

Az átlagos ablak álló téglalap alakú, melynek magasság/szélesség aránya 1:1,5 és 1:2 közötti. Az ettől lényegesen eltérő ablakok már speciálisnak tekinthetők, elsősorban egyedi elkészítésük miatt. Az adott épület homlokzatában az ablak állhat önállóan, vagy párosával (ez esetben kettős- vagy dupla ablakról beszélünk), némely esetben hármasával, elsősorban közintézmények, irodaházak esetén pedig akár egymás mellé sorolva

(sorablak)

Az ablakszárnyak száma szerint csoportosithatjuk a nyílászárókat attól függően, hogy egy szárnya, két szárnya, három vagy több szárnya van.

Nyitásmódtól függően lehet: nyíló ablak, bukó ablak, bukó-nyíló ablak (az előző két nyitásmód kombinációjának esetében), középen felnyíló ablak, billenő ablak, emelkedő ablak, forgó ablak, tolóablak (vízszintesen) és végül angol stílusú feltolható ablak.

Az ablakok nyitásiránya jobbos vagy balos, a külső/belső térben való elhelyezésük és funciójuk szerint kiválasztva. Különleges ablak a vakablak, amely a falba készített mélyedés, amelyet általában polcként használnak.

A párkány és a könyöklő elválaszthatatlan részét képezi az ablaknak. Hiányával az ablak élettartama is csökkenhet, hiszen a külső párkány – mint vízelvezető felület – védi az ablakot magába foglaló falszerkezetet az ablaküvegről lecsorgó nedvességtől.

Az ablak fő részei, működése

Az ablak fő részei: befogadó fal, tok, szárnyak. A szárnyak szerkezeti kialakítása

szerint az ablak lehet:

• egyrétegű, egyszeres üvegezésű ablak;
• egyrétegű, kettős üvegezésű ablak;
• kétrétegű egyesített szárnyú (teschauer) ablak;
• kétrétegű tisztítószárnyas ablak;
• kétrétegű kapcsolt gerébtokos ablak

Működése szerint az ablak lehet: felnyíló, forgó, bukó, emelkedő, billenő, teleszkópszerűen, ill. harmonikaszerűen működő toló és függőleges irányban eltolható. A tok és a szárnyak anyaga fa, fém, vagy műanyag. A hő- és a hangszigetelés többrétegű üvegezéssel, hőhíd-megszakítással, rugalmas,  légzáró ütközéssel;  lég-és a vízzáró rugalmas tömítésű hézagkialakítással, míg  a szellőzés különleges szellőzőnyílások létrehozásával biztosítható.

Az ablak kultúrtörténete

Az ablak lényegében a házépítéssel egyidős. Művészi formája rendszerint belesimul az egész épület stílusába. Az ókori egyiptomi házak magasan elhelyezett ablakai csak a szellőzést szolgálták. A krétai palotákra már olyan ablakok kerültek, melyek a kilátást is szolgálták. A korai görög házakon kevés, később, a hellenisztikus kortól kezdődően több ablak volt, de ezek többsége a belső udvar felé nézett. Ugyanez jellemző a keleti építkezésekre is. A grandiózus homlokzati hatásra törekvő római építőművészetben az ablak új architektonikus jelentőséget nyert; a császárkor épületeit a városokban sok és nagy ablaknyílással építették.

A középkori román stílusú építészetben kisméretű, zömök, félköríves ablakok voltak a jellemzők. A gótikában a falfelület tartó szerepe csökkent, így az ablakok mérete megnövekedett, s a gótika vázas architektúrája lehetővé tette a csúcsíves ablak megjelenését mind az egyházi, mind a világi építészetben¸ gyakoriak voltak a kettes vagy hármas ikerablakok. A reneszánsz korban az ablak építészeti keretrendszerét többnyire úgy alakították, hogy alsó széle gyámköveken nyugvó párkány, míg felső szélén a párkányt íves vagy háromszögletes orom tetézte; a sima faltól jobbra-balra oszlopok különítették el.

A barokk korban gyakori volt az olyan ablak, amelynek kerete gazdagon elburjánzó plasztikus díszítmény, a klasszicista stílus viszont minimalizálta az ablakkeret díszítését. A XX. századi építészetben az új építési technikák az ablakok változatosságát hozta¸ a Bauhaus fellépése óta gyakoribbá bált olyan épületek megalkotása, amelyek egész külső felülete üvegből készült, napjaink posztmodern és gazdasági szemléletű építőkultúrája pedig egyre több gyakorlatilag ablaktalan, rideg és barátságtalan beton-monolitot hoz létre (hipermarketek, logisztikai központok).