Műemlék épületek fa nyílászárói

Műemlék- vagy műemlék jellegű épületek felújításához különösen alkalmas, szinte az egyetlen ésszerű megoldás a korszerű technológiával készült, kiváló hő- és hangszigetelő tulajdonságokkal rendelkező, de korhű megjelenésű  fa ablak, ajtó, kapu, zsalugáter, spaletta alkalmazása.

Kunság Classic

A műemlék fogalma alatt általában azokat az épületeket, építményeket és a hozzájuk tartozó ingóságokat és természeti elemeket, illetve épületek-építmények együtteseit értjük, melyeknek egy csoport (pl. egy ország) eszmei értékük alapján kiemelt jelentőséget tulajdonít és védettséget élveznek. A műemlékek,- mint egy közösség „közvagyona” hagyományozódnak egyik generációról a másikra. A műemlék eszmei értékét általában három értékskála alapján szokták elemezni:

1. történeti érték 2. esztétikai érték 3. morális érték

classic_ablak_27A múlt századig csak az ókor és a középkor épületeit tartották műemlékeknek, ez a kör a század elején bővült a népi alkotásokkal, majd a század folyamán a műszaki alkotásokkal és az újkorban alkotott értékekkel. Ma már az ún. modern művészeti korszak alkotásai között is vannak védettek.
Műemlék jellegűek azok az új épületek – amelyek vizuális elemei felidézik a műemlékek vagy polgári házak hangulatát.

E stílus alatt nemes bútorokkal, kárpitozott stílbútorral illetve régiségekkel berendezett helyiséget értünk, amelyet nehéz anyagok – selyem, damaszt, bársony jellemeznek. A bútorok általában arany- és ezüst mintázatúak. E stílust a hűvös elegancia és a kényelem jellemzi. A bútorok általában a legnemesebb fából készülnek, a kiegészítő kellékek drágák és értékesek.

E stílus kialakításához első sorban térre van szükségünk.
Lehetőleg monumentális, szimmetrikus, antik otthonra, magas teremszerű szobákra, amelyek méltóságot sugároznak.
Akkor válasszuk ezt a stílust, ha mélységes nosztalgiával viseltetünk a régi korok iránt vagy rajongunk az antik darabokért, ha kedvünkre van a kimért, előkelőséget sugárzó tér, amely sok esetben ma már a régi vágásúnak tartott, alapjában azonban a kifinomult, vagy tartásos viselkedéssel, az etikett tiszteletével társul.

classic_ablak_25

Berendezési tárgyakra jellemző, hogy antik, maradandó, tömör, minőségi. Klasszikus otthonban a kelmék, textilek, függönyök nemes anyagból készülnek (selyem, bársony, csipke).
A bútorok mellett a kelmék adják meg a klasszikus otthon karakterét. Némelyikük, (mint például a mintás damaszt, vagy a régi kárpit) régmúlt eleganciát hordoz, mások, (mint pl. a brokát) szigorúan saját történelmi korukat idézik.

Ilyen környezethez tervezzük a Kunság-Classic termékeinket. Ezen stílus képviselői a műemlék vagy műemlék jellegű nyílászárók. Tökéletesen illeszkednek régi polgári házak homlokzatához, belső tereihez vagy akár az újonnan épült, de polgári jellegű otthonokhoz.
Kiváló hang- és hőszigetelésének köszönhetően, illetve a külső megjelenésének sokszerű variációjával szinte minden, az ilyen téren felmerült igényt ki tud elégíteni

Minimal art a nyílászáró-tervezésben

A minimál stílus az intellektuális ember egyik kedvelt stílusválasztása. A stílusra jellemző a „tiszta” érzet, minden mellékes, zavaró díszítést száműz. Lehet rejtélyes, hűvösen kimért, tartozkodó vagy szabadságszerető.

A minimállal való játék komoly odafigyelést igényel. A különböző funkciójú helyiségek egybenyitásával létrehozott nagyvonalú terekben a szem szabadon futhat végig minden apró részleten. Ennek a stílusnak alapvető eleme a harmónia. Nagyon fontos, hogy a legapróbb tárgyak is együtt éljenek a berendezés többi darabjával.

beolvass0041

Homlokzati és beltéri nyílászárók esetében is igazak ezek a megállapítások. Semmi fölösleges díszítőelem, egyenes vonalak, visszafogottság, a fa nyílászárók természetes egyszerűsége és melegsége jellemzi a minimal art stílusú ajtót, ablakot. Együtt él az épülettel, mellyel egymást erősítik, de önmagában a nyílászáró nem uralja a teret.

A minimál mint lakberendezési stílusirányzat Olaszországból indult, szellemi elődje a hatvanas években teret hódító minimal art (minimális művészet). A kifejezést először Richard Wollheim használta 1965-ben.


A minimál vagy racionális stílusirányzat csakis a tiszta formák és a rend révén igyekszik elérni az ember által vágyott harmóniát. Ezt olyan módon igyekszik elérni, hogy a mintákat vagy a formákat a térben ritmikusan megismétli, azokat sorba állítja, ezzel is figyelmeztetet arra, hogy a rendezettség életünkben és magunk körül nem csak óhaj, hanem valóság is kell, hogy legyen.


A térigényes stílus megköveteli a berendezési tárgyak közötti üres felületeket és a bútorok levegős elrendezését. Az ilyen térben elhelyezett minden más formai világot képviselő tárgy azonnal kirívó lesz, szinte üvölt, de ugyanezt eredményezi az összevisszaság, vagy a berendezések rendezetlensége is. A használati tárgyak szinte leltár szerinti elhelyezése kötelező.


A nagy, üres terekben különösen fontos szerep jut a természetet képviselő virágoknak és zöldnövényeknek. A szobák hangsúlyos pontjain az egyszerű formájú, üveg-, vagy fémvázákban, virágtartókban biztos érzékkel elrendezett zöldek méltó díszei e puritán világnak.